"Ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna..." Többször ez a mondás jutott eszembe az elmúlt hónapban. Lehet, hogy ezt az írást sem kellene közzétennem... csak kikívánkozik belőlem.
Előre szólok.. Hosszú lesz, gondolatébresztő lesz, szeretettel teli lesz :-)
Utazásunk kezdete január 14-e
Mint azt bizonyára többen is tudjátok - főleg akik aktívan követnek valamely közösségi média oldalon - 2020. január 14-én útra keltünk Budapestről, hogy "szokás szerint" meglátogassuk a férjem családját Dél-Koreában, egyben eltöltsük az éves vakációnkat. Nálunk ez rendszerint 40 napot jelent, amit ilyenkor együtt töltünk Dél - Koreában.
Az idei utazásunk során az időzítés éppen egybeesett a Koronavírus (COVID-19) dél-koreai felbukkanásával, majd fokozatos terjedésével.
Sokáig gondolkodtam, hogy érdemes e állást foglalnom ez "ügyben". Mindig arra jutottam, hogy nem, hiszen nem is lehet. Egy számunkra ismeretlen dologgal nézünk szembe, hogyan is oszthatnánk így az észt másoknak?
Tudom, hogy sokatokat foglalkoztat ez a téma, mert minden honnan ez jön velünk szemben. Ezért arra az elhatározásra jutottam, hogy megosztom az ezzel kapcsolatos személyes tapasztalataimat amit Koreában láttam.
Nem azt, hogy mi jobb, meg mi rosszabb.... mert ilyen nincs. Mi az ami van? Érző emberek vannak mindenhol.. úgy Koreában, mint Magyarországon. Akik ugyanúgy félnek az ismeretlentől. A vírus számára nincs különbség a nemzetek között. Úgy ahogy a nemzetek reakciója is hasonló bizonyos dolgokban a COVID-19-el kapcsolatban, mégis különböző.
Koreában töltött napjaink, programjaink röviden
Már az elején szeretném leszögezni, hogy nem "vitaháborút" szeretnék indítani ezzel a bejegyzésemmel. Tudom, hogy akik ezeket a sorokat olvassák, érdeklődést mutatnak a koreai nép / kultúra iránt. Hogy együtt-érzők vagytok. Azt is szeretném leszögezni, hogy nem vagyok virológus. Ez a bejegyzés nem egy " Mit kellene tenni? Mit ne csinálj.. stb." pánik keltő írás. Ez a bejegyzés szigorúan a saját tapasztalataimat foglalja össze. Azt a 40 napot, amit Koreában töltöttünk a vírus beköszöntével együtt.
Megérkezésünket követően, január 18-án Busanba utaztunk, hogy találkozzunk az ott élő ismerőseinkkel. Mindössze 2 éjszakát töltöttünk Busanban. A harmadik napon (január 20-án) visszafelé vettük az irányt Ansanba, ahol a "bázisunk" volt - Apósom és Sógorom lakása, ahol vendégeskedtünk. Út közben megálltunk Daeguban - Anyósom itt lakik, őt látogattuk meg. Ezen a napon regisztrálták az első fertőző beteget Dél-Koreában, a repülőtéren hőkamerával szúrták ki a kínai nőt, ha jól emlékszem.
Az ezt követő napokban természetesen sokat foglalkoztatott bennünket - főleg engem - hogy mi is ez a vírus. De többnyire idegen nyelvű cikkeket találtam és olvastam ezzel kapcsolatban. 1-2 magyar hírportált is kidobott a kereső, amiben a gyors terjedéséről írtak. A férjem teljes nyugalomban nézte az ezzel kapcsolatos híradásokat, legyintve hogy 50 millió emberből (Dél- Korea lakossága) 1 ember az semmiség. Ne aggódjak!
Idén január 25-re esett a kínai Holdújév. Az előtte való napokban - január 20-21 környékén már észlelhető volt a gyors terjedése. Akkor a Holdújév miatti nagy számú utazások (főleg az Ázsiai országok között) miatt ismét bizonytalanságot éreztem, hogy ez mennyire fogja veszélyeztetni a Koreában tartózkodókat. Nyugtalanító volt a helyzet bevallom, de számok az ezt követő napokban lassan kúsztak felfelé.
A Holdújévet Pyeongtaek-ben töltöttük, a férjem szülővárosában. Nekem még akkor is megfordult a fejemben - mi van ha elkapjuk a vírust?
A férjem akkor azt mondta - "ne aggódj, a kínaiak a nagyobb városba mennek - Szöulba vagy például Busanba -az igazi turista paradicsom nekik. Biztosan nem fogjuk Pyeongtaekben összeszedni a vírust."
Pár nappal később - ahogy növekedni látszott a fertőzők száma Koreában, úgy döntöttünk olyan helyre megyünk, ahol kevesen vannak - a hegyekbe. Koreában gyönyörű dombok-hegyek vannak, nagyon szeretünk kimenni a természetbe. Úgy tűnt nem csak mi szeretnénk kerülni a zsúfolt helyeket, mert sokan "menekültek" a hegyekbe... szóval értitek.. mindenkinek szinte ugyan az fordult meg a fejében, így többen voltak ott, mint amire számítottunk. Többségük maszkban.. de hát ez egyáltalán nem meglepő Koreában, ahol sajnos elég sokszor nagyon "rossz a levegő".
Szépen teltek a napjaink programokkal tűzdelve. Kézfertőtlenítő és szájmaszk nélkül közlekedtünk minden felé. Azt azért tudni kell, hogy a férjem autót bérelt, és azzal utaztunk az egész ott tartózkodásunk alatt, tehát nem tömegközlekedéssel.
A helyzet kezd aggasztóvá válni, de pánikra semmi ok
Először január 30-án öltöttük maszkot magunkra és vettünk Daninak is. Amint kiszálltunk az autóból felvettük. Emlékszem akkor az Észak-Koreai határhoz mentünk. Dani persze nem hagyta a maszkot felvetetni. Nagyon idegen volt számára, sosem látott azelőtt ilyet, pláne nem viselt. Így hát ő nem vette fel, úgy ahogy Apósom sem. Ő rajta még sosem láttam maszkot egyébként. Úgy gondolom nem szívesen veszi fel, akkor sem ha esetleg némileg indokolt volna.
Ezt követően sem mondtunk le a programjainkról. Találkoztunk a férjem gyermekkori barátaival ahol szintén Dani-korú gyermekek vannak. Senki sem viselt maszkot. Amikor rákérdeztem, hogy nem kellene-e, azt mondták Korea észak-keleti részén vagyunk, ahol a vírusnak egyelőre nyoma sincs- szintén a hegyekben, egy kieső részen. Aztán a Guryongsa Templom-nál volt az utolsó programunk közösen. Ott néhány emberen láttam maszkot, illetve mi is felvettük a férjemmel, hiszen mégis csak egy turisták által is látogatott hely volt. Itt készültek rólunk azok a csodálatos maszkos képek.
Február 2-án már több figyelmeztető üzenet érkezett a telefonunkra azzal kapcsolatban, hogy Ansanhoz szomszédos városában koronavírus gyanús férfi miatt zárva tart néhány hely, mint uszoda, bolt stb.. Ahol a férfi feltételezhetően megfordult. Az üzenetet én is ugyanúgy megkaptam, attól függetlenül hogy magyar kártyás telefon volt nálam. Az apósom telefonján például erős szirénahang is társult az üzenet érkezéséhez.
A következő programunk egy vizivilág élményfürdő volt. Ekkor már érezhető volt a koronavírus miatti félelem az embereken - alig voltak a fürdőben. Szinte úgy éreztük, hogy csak miattunk nyitottak ki. A dolgozók egytől egyig maszkban dolgoztak - a jegypénztárnál megmérték a hőmérsékletünket lázmérővel, kézfertőtlenítő volt kitéve itt is és a beltéri éttermek mindegyikénél. Az éttermi dolgozók is mind maszkban voltak. Úgy, ahogy a medence szélén sétáló vízi mentők is.
Bevallom kicsit kényelmetlenül éreztem magam abban az óriási fürdőben, ahol alig volt ember. Az ilyen helyeken azt szeretem, ha örömteli sikolyoktól hangos és másokkal együtt lehet élvezni a hullámmedencét. Nem azt mondom, hogy tömve legyen... hanem hogy ne magányosan "pancsikoljunk".
A válasz arra, miért van "kihalva" ez is, mint a korábban látogatott szauna egyszerű volt - az emberek nem mozdulnak ki otthonról a vírus miatt. Rossz volt látni a koreai dolgozókat, akik amúgy is mindig tesznek-vesznek a pult körül - most aztán tényleg egy árva lélek sem volt, aki miatt szorgoskodhattak volna.
A bevásárlóközpontokban szintén csak lézengtek az emberek ahhoz képest, amit a korábbi években tapasztaltam. Ott is minden alkalmazott maszkot viselt, és minden egyes boltnál ki volt helyezve kézfertőtlenítő. Minden polc roskadásig volt, az emberek nem kezdtek el felvásárolni mindent.
Megjegyzés:
(Apró kitérő: Busanban élő ismerősünk azt mondta, vásároltak néhány dolgot tartalékba, illetve neten rendel házhoz szállítással, hogy kerüljék a tömeget. Gondolom sokan mások is ezt teszik. Én is ezt tettem volna Magyarországon, mikor hazaértünk - mint mindig... mindig a Tesco-val vásárolok online - kicsit csalódott voltam, hogy nagyon sok termék nincs készleten, vízből maximum 6 - a korábbi 24 helyett - üveg rendelhető és azt is csak jövő héten tudják hozni.. - bocsánat a kitérőért, folytatom... )
Volt azért néhány olyan általunk is látogatott hely, ahol többen voltak. Gyeongju-ban például nagyon sok fiatalt láttunk az utcán. Persze nem a "régi" városrészben, hanem az "új"-ban ahol szinte minden étterem a fiatal párokra összpontosít - olyannyira, hogy etetőszék egyik étteremben sem volt - hiszen egy fiatal párocskának még nincs gyereke. Így hát apa ölében vacsorázott Danika. Az "öreg" városrészben viszont több bolt rolója le volt húzva - zárva a koronavírus miatt.
Aztán jártunk Everlandben - február 14-én, Valentin napon. Jó döntés volt.. ismét több embert is láttunk. Nem volt zsúfolt, de kihalt sem. Sok fiatal pár itt ünnepelte a Valentin-napot - gondolván a vírussal nagy valószínűleg itt nem találkoznak. Azért itt is minden alkalmazott maszkban volt, és kézfertőtlenítő is volt mindenhol kitéve.
Nagyon jól éreztük magunkat Everlandben -ahol ismét kicsit félretehettük a maszkot.
Február 18-án az incheon-i halpiacra mentünk hogy királyrákot és egyéb nyers halat együnk. Persze, megfordult a fejemben, hogy nem kellene nyers halat enni - a vírusra való tekintettel - mert ilyenkor a megelőzés végett ennek a fogyasztását kerülni kellene.
A családi programot azonban én egy személyben nem szerettem volna, nem is akartam felülbírálni. Itt szintén azt tapasztaltuk, hogy alig lézengett ott valaki rajtunk kívül.
Az étteremben igen megörültek nekünk - szinte a - "végre valaki" érzést véltem felfedezni az arcukon. A máskor zsúfolt helyek most igazán szellősek voltak ... talán éppen emiatt voltak biztonságosabbak? Nem tudom, de abban biztos vagyok, hogy sokkal jobban tettük hogy kimozdultunk, mint hogy a négy fal között félelemben hallgattuk volna a híreket egész nap.
Koreai híradás
Persze, amikor hazaértünk, gyakran ment a hír tv.. Apósom egyébként is folyton tévézik, és gyakran nézi a híradót. Ez nem meglepő. Természetesen folyamatosan a koronavírus volt a téma. Őszinte leszek, nem igazán értettem mit beszélnek a tv-ben.. talán jövőre ebben már ügyesebb leszek hála a fejlődő koreai nyelvtudásomnak. A férjem néhány dolgot tolmácsolt - mint pl. - idősek haltak meg eddig jellemzően, milyen helyeket zártak be, iskolakezdések fognak elmaradni stb.
Ő továbbra sem "izgulta" túl a dolgot. Az ő határozottsága azért rám is sokkal nyugtatóbban hatott. Főleg, hogy tudtam, az Ő országában vagyunk, ahol Ő ismeri legjobban a helyi dolgokat. Ha mégis elkapnánk a vírus - erre azt mondta - akkor túl leszünk rajta.
Azért voltak napok, amiket otthon töltöttünk. Főleg mert az utazásunk alatt Danikán kijött egy ételallergia, ami miatt nem volt túl jó a kedve szegénykémnek. Az az 1,5 hét, amíg a kiütéseivel voltunk elfoglalva, nem is igen fókuszáltunk a vírushelyzetre.
Egész ez idáig, a vírus megjelenésétől kezdve azon kívül, hogy a legtöbben nagyon kevesen voltak, maszkot hordtak a dolgozók, néha ellenőrizték a lázunkat egy-egy belépőnél.. más kellemetlenséget nem tapasztaltam.
Tiszta, kulturált mosdó mindenhol, dolgukat végző szorgos koreai alkalmazottak.
Daegu, robban a "bomba"
Még kb. 1 hetünk volt hátra a hazautazásig,, akkortájt robbant a "vírus bomba" , méghozzá Daeguban... Anyósom városában. A férjem azt mondta az összes programot végigcsináltuk amit tervezett, szeretnék e még menni valahova?
Nami-szigetre szívesen elmentem volna, és nem is volt olyan túlságosan messze tőlünk, ezért erre esett a választásunk. Nem volt a legjobb döntés ... ide nem is igazán koreaiak járnak, hanem külföldi turisták. Aki nem tudná, itt forgatták a Winter Sonata - koreai dráma sorozatot, ami valójában híressé tette ezt a helyet. A férjem azt mondta, valójában egy japán felvásárolta ezt a szigetet, ezért sem szeretik annyira a koreaiak.. Ami esetleg aggodalomra adhatott itt okot, hogy sokféle nemzet - köztük több kínai turista is - előszeretettel látogat ide.
Közben a helyzet kezdett fokozódni - a magyar médiában koreai "szektának" titulált gyülekezet - vagy akárminek is nevezzük, hiszen egy egyedi vallású csoportosulásról van szó - mint a vírus koreai - pontosabban daegui - melegágya lett a fő hír szerte a világban. Azóta is a fertőzöttek nagy százaléka (nem akarok hülyeséget mondani, de talán 80%-a ) ennek a vallási csoportnak a tagjai közül kerül ki.
Anyósom is tagja egy vallási gyülekezetnek, de nem annak, ahol a vírus százával befertőzte az embereket. Természetesen nagyon aggódtunk - és most is aggódunk, hogy Ő ne betegedjen meg.
A számok rohamosan emelkedni kezdtek, miközben mi már a napokat számoltuk vissza a hazautazásunkig. Én egyre bizonytalanabb voltam azzal kapcsolatban, hogy mikor tesz majd lépéseket a magyar hatóság a dél-koreai beutazókkal szemben.. hiszen tavaly ősz óta már közvetlen járat köti össze Budapestet Szöullal.
Nem fogok hazudni, megfordult a fejemben, hogy nem tudunk hazamenni. Amit egyébként kettős érzéssel fogadtam volna. Nyilván hiányoltam volna az otthonunkat, a magyar ételeket - amiket 40 napig nélkülöztünk - a családomat, és az otthoni intézni valóink is a fejünkre nőttek volna. Másfelől tudom, hogy - a Koreában tett utazásunk során tapasztalt "megelőző intézkedések" miatt- , ha mégis Koreában kell maradnunk sem lettem volna szomorú. Az érzésemet alátámasztja, hogy amiket olvasok most Koreából hírek
- pl. hogy a koreai nagyvállalatok mint Hyundai, LG, stb billiókat adományoznak az érintett koreai városoknak a vírus megfékezése érdekében
- amit az Anyósom hozzáállásából látok... mind példaértékű.
Igen, azt is tudom, hogy a fertőzöttek száma még tovább növekszik, mióta eljöttünk, így én testközelből nem éreztem át a vírus hatását, inkább csak az előszelét éreztem - jobb is, mert így nagy valószínűséggel nem is hoztam haza nektek.
Hazaérkezés:
Igen kellemesen utaztunk, csak a maszkot volt kellemetlen viselni. A Liszt Ferenc repülőtéren nagyon korrekt eljárásban volt részünk. Fel voltunk készülve lelkileg, hogy lehet karanténba visznek. Erre nem került sor, mert mindenkit rendben találtak, ezért otthoni karanténba zártuk magunkat, és hálásak vagyunk a sorsnak, hogy így alakult. Danika nem megy bölcsibe 2 hétig. Természetesen ez a legkevesebb ami elvárható tőlünk. Annyi a nehéz picit, hogy mivel 40 napig nem voltunk itthon, a romlandó ételeink mind kifogytak, a Tesco-s rendelésemre pedig mint említettem várnunk kell. De túléljük :-) A lényeg, hogy figyeljük magunkat, és hála istennek remek egészségnek örvendünk mindhárman.
Saját gondolatok, érzések
Én azt gondolom, hogy az, amivel most szembe kell nézniük a koreaiaknak bármely nemzettel történhet - és történt (Kína és ugye nem kell sorolnom.. ). Könnyű a távolból bíráskodni, hogy miért engedik be a Kínából visszatérő diákokat vagy hasonlók.
Könnyű azt mondani, hogy mindenki zárja le a határait. Könnyű másokat hibáztatni. Könnyű csámcsogni a híreken és percenként ellenőrizni a fertőzöttek számát.
Ennyi erőből kérdezzük meg azt, hogy Magyarországon van e kitéve bárhol kézfertőtlenítő? Vagy maszkban dolgoznak az emberek? És nem kell megkérdezni, mielőtt bárki elkezdene kötözködni, hogy merek ilyen kérdést feltenni ?- mert én tudom a választ. Mert magyar vagyok. Mert tudom, hogy Magyarországon ha kórházba kerül az ember, akkor is magadnak kell vinned a wc-papírt meg a tusfürdődet, amit még el is kell zárni nehogy valaki ellopja.. Mit kezdenének akkor a szabadon használható kézfertőtlenítőkkel? Ellopnák egy másodperc alatt.
Látjátok? Könnyű a másik oldalról bíráskodni, úgy hogy nem látod mi folyik az egyik vagy a másik helyen. Én látom mi van Magyarországon, most hogy visszajöttünk.
Pánikkeltés... üres polcok, félelemben rettegő emberek... és azt is tudom miért. Mert a magyar ember tudja, hogy csak magára számíthat.. hogy ha nem veszed meg a maszkodat, a kézfertőtlenítődet, senki nem fog adni.
Tehát hogy megértsétek, én megértem a magyarok hozzáállását is.. hogy a "vírus" számukra most egyet jelent a ferde szeműekkel.. és hogy minden ázsiai gyanús. (Persze tudom, ez ismét általánosítás - hiszen ti, akik ezeket a sorokat olvassátok tudom, hogy szívügyeteknek érzitek a koreaiak jelenlegi helyzetét. Hogy nem vesztek egy kalap alá minden ázsiait, és hogy nem vagytok rasszisták. Hogy józan eszű , érző emberek vagytok mint én.. és büszke vagyok hogy magyar vagyok, és ilyen magyarok követik a blogomat, mint amilyenek Ti vagytok! )
És hogy féltik azt a kicsit, amijük van. Féltik a családjukat. Hiszen láttam a tekintetükön, ahogy Ferihegyen bevittek minket egy buszban egy elkülönített részre.. sok maszkot viselő koreai, köztünk én és még néhány magyar sorstársam.
Én is féltem. Féltem a koreai és féltem a magyar családomat is.
Körülbelül 35 napot töltöttünk úgy Koreában, hogy a vírus az országban volt már.. 35 nap alatt azok történtek nagy vonalakban, amit olvastatok fentebb.
Mi lesz ha Magyarországon indul a koronavírus...?
Én nem hiszek a híreknek.... tudjátok kinek hiszek?
Az anyósomnak.. aki benne van a sűrűjében az egésznek. Nem ő választotta, hogy így legyen.
Teljesen mindegy már, hogy ki miatt, vagy hogyan, de megtörtént. És igen, lehet hogy nálunk is meg fog, ha már meg nem történt, csak még nem tudunk róla.
Végszó:
És szeretném azzal zárni ezt, amit Anyósom üzent nekem... onnan.. Koreából.. a vírus gócpontjából: Igen, nagyon rossz hely most Daegu, de ki kell tartani és reméljük mielőbb elszalad ez az idő. Addig is nagyon vigyázzatok magatokra! Szeretlek benneteket!
Üdvözlettel:
Mrs Kim alias Orsi
Comentários