Ebben a hőségben nincs is számomra nyugtatóbb, mint leülni a laptopom mellé a hűs szobában és írni! Jajj de sok minden történt mióta utoljára itt jártam... Hol is kezdjem.. ?
Hanna érkezésével ismét átformálódott a családunk. Hanna olyan vidám színfolt a családunkban, aki ismeretlen embereket is képes egy másodperc alatt elbűvölni. Hihetetlen szociális érzéke van, ami Danira kevésbé jellemző. Hanna "csupaszem", és "csupamosoly". Danival jól kijönnek - Dani sok dolgot enged Hannának, és figyel rá, hogy véletlen se üsse meg, vagy ne okozzon fájdalmat neki a játék hevében.
Amikor ezeket a sorokat írom, akkor is éppen Hanna a földre teperi Danit és úgy birkóznak.
Így azonban már kicsinek bizonyult a lakásunk is - amit egyébként szerettünk nagyon, de annyira zsúfoltan éltünk már, hogy nap mint nap egyre több stresszt okozott a lakás akadálymentesítése Hanna útjából. A férjemmel évek óta azon vagyunk, hogy saját házba költözhessünk, de sajnos először a Covid, utána pedig az ingatlan piac zabolátlan vágtája miatt nem tudtunk házat vásárolni. Oh igen... van még egy oka annak, hogy miért nem - nem vettünk fel hitelt és nem is tervezünk. Pedig kormányunk igen kecsegtetett a Babaváró hitellel, Hannával éppen jó is lett volna az időzítés az igényléshez - mégsem tettük meg.
Így hát maradtunk... Budapest szívében, de zsúfoltan.
Korábban bele sem gondoltam, hogy bizony a hely nem csak a gyerekeknek kell, hanem nekünk is - a férjemnek és nekem. Mindkettőnknek jó volna egy saját kis iroda vagy egy zug, egy kis kuckó, egy sarkocska.. akármicsoda, csak olyan, ahol a gyerekek nem nyomkodnak gyurmát, nem filcezik össze a dokumentumokat, ne adj isten a laptopot. Ez komoly problémát jelentett a jövőre nézve - bármennyire szerettem volna mielőbb visszatérni én is a munkámhoz a körülmények nem tették lehetővé.
Mégis költözünk
Aztán egy hétvégén rákerestem az ingatlan.com-on a kiadó házakra. Én hiszek a sorsban... mert már nem először fordul elő, hogy éppen akkor tesz elém valamit, vagy valakit, amikor annak az életemben meg kell jelennie. Így történt ez a házzal is. Ott volt a hirdetése.. éppen olyan, amilyet megálmodtunk. Nagy konyha ablakkal, nappali-ebédlő, tágas, világos terek, külön gyerek szoba, külön háló, nagy fürdőkád, dolgozószoba, kamra, garázs, erkély, és egy kis kert a kinti sütögetéshez. 2 nap múlva már a miénk volt - és egyik napról a másikra belecsöppentünk a költözésbe.
Aki költözött már 2 kisgyerekkel (vagy többel) az tudja, hogy bizony ez nem egy 2 napos program. Főleg akkor ha 5 évnyi cuccot kell becsomagolni, lomtól kell megszabadulni. Azt éreztem, hogy soha nem lesz vége a dobozolásnak, zsákolásnak, még úgy is hogy rengeteg dolgot kidobtam és képtelen voltam felfogni, hogyan élhettünk mindez idáig ennyi lommal?
A költözést az is hátráltatta, hogy rejtélyes módon a kánikula közepén lebetegedtünk - egyszerre mind a négyen. Talán az új ház klímája tehetett róla, amit a Férjem próbaképp egész nap "nyomatott". No de sebaj, mert a kislakásunk bérleti idejéből még mindig volt hátra bő egy hónap. Azzal is szembesülnöm kellett, milyen nehéz manapság takarítónőt találni aki a költözés után segít ráncba szedni a lakást. Végül közel egy hónapos pakolás után vissza adtuk a kulcsokat, és bezártuk az ajtót... elköltöztünk Diósdra.
A kipakolással a mai napig nem végeztem 100%-osan. Egy bútorozott lakást hagytunk hátra, és egy bútor nélküli házba érkeztünk, ahova a legfontosabb bútorokat meg kellett venni. Ha lehetne, ez lenne a második amit kihagyok a költözésből - ugyanis a lakberendezési boltok nagyon sok esetben törött, sérült bútort szállítottak hozzánk, de megesett, hogy teljesen más terméket kaptunk. Nem volt lehetőségünk elhozni a bútorokat, kénytelen voltam "zsákbamacskát" venni, ami így zajlott -
1. elmentünk személyesen kiválasztani a bútort
2. megrendeltem online
3. kihozták az általában "rossz" terméket
4. reklamáció e-mailben, telefonon
5. várakozás, és a rossz termék kerülgetése
6. ismételt szállítás - reménykedés hogy ezúttal nem kell visszaküldeni.
A végére teljesen kimerültem és értetlenül álltam a dolgok előtt... Már a szüleim is eljöttek megnézni az új helyünket, és nekik is nagyon tetszett
Néhány szó a gyerekekről
Közben Hanna fogakat növesztett - szám szerint eddig 4-et. A mászást egyre gyorsabb tempóban végzi és már minden mellett felkapaszkodik, feláll. Persze vannak borulások is folyton, ezért 1-2 lila foltja mindig van.
Dani egyre többet beszél koreaiul. Az ő esete nem egy egyszerű, normál eset. Júniusban a pedagógiai szakszolgálatnál BTM- kódot kapott, amiből a tanulási nehézséget állapították meg nála. Mozgásban és beszédértésben szorul fejlesztésre, amit részben már meg is kezdtünk. Nagyon ügyes kisfiú, de sokszor nem érti a hozzá intézett kérdéseket olykor nehezére esik válaszolni. De nagyon jó látni azt, hogy egyfolytában beszél - tehát folyamatosan próbálja önmagát is fejleszteni ezen a téren. Én tudom, hogy segítséggel képes behozni a lemaradását. Igaz a költözés eléggé megbolygatta Őt is - amiért nagyon sajnálom, de tudom, hogy hosszabb távon számára is jó, hogy tágasabb helyre költöztünk.
Hanna hihetetlen gyorsan tanul.. kettőt pislantok és már olyat csinált amit előtte nem. Hamar megtanult ülni, alig múlt el 6 hónapos, de már stabil ülésbe tolta magát. A kúszása kimaradt, amint tudta egyből emelte a fenekét is és ringatózott a térdén. Aztán egyik napról a másikra mászni kezdett.
Letelepedési kérelem
Ha a költözés önmagában nem lett volna elég, akkor még egy jó adag intézni-valót is kaptam a nyakamba. A férjem tartózkodási engedélye - mely 5 évre szólt - lejár júliusban,a hosszabbítási kérelmet pedig egy hónappal előtte el kell indítani. Ezt jó időben meg is tettem - csodálkozva tapasztaltam, hogy a korábbihoz képest ma már online kell intézni a kérelem benyújtását és minden szükséges dokumentumot is szkennelve kell csatolni az Enter Hungary oldalon. Első nekifutásra sajnos nem sokra jutottam - közölték, hogy a ZURAM olyan régóta lakik Magyarországon, hogy letelepedési kérelmet kell számára benyújtani. Hát előkerestem annak a formanyomtatványát a bevándorlási oldalán. Kitöltöttem, szkennelgettem, töltögettem fel a doksikat és foglaltam időpontot személyes megjelenésre is. Aztán egy jó fél órás várakozás után kiderült, hogy sajnos semmivel sem vagyunk előrébb, ugyanis teljesen új ügymenetben kellett volna indítanom a letelepedési kérelmet (amiről elfelejtettek szólni). Az óra ketyegett, én pedig ismételten kezdhettem mindent elölről. Most ott tartunk, hogy minden szükséges dokumentumot benyújtottunk és várjuk az "ítéletet" - ami akár 2-3 hónap várakozási időt is jelenthet.
Közben folyamatosan nézem, nem e szólítanak fel hiánypótlásra... Úgy tervezem, hogy amikor kézhez kapjuk a pozitív elbírálást, akkor írok erről egy különálló bejegyzést, hogy segítsem az utánam következő magyarokat, akik hasonlót intéznek koreai párjuknak.
Leírni nem is volt olyan sok, mint mindezt élesben átélni két kisgyerekkel - de Dani és Hanna is jól bírta a strapát. Bízom abban, hogy Daninak zökkenőmentes lesz az új oviba való beilleszkedés (az átíratást szintén a fentiekkel egy időben intéznem kellett), és hogy Hanna is lehetővé teszi, hogy olykor gép elé üljek és folytassam a munkámat.
Én
Én? Jól vagyok... jól? Hiányoznak dolgok, amiket ideiglenesen fel kellett adnom. De hát ezt tudtam... Hanna még pici, most nagy szüksége van rám. Most minden más háttérbe szorul.. én is. De minden mosolya bearanyozza a napunkat.
Ezért igen.. még van rajtam szülés utáni felesleg - nagyon könnyen csábulok a gyorskajára. Az év elején olyan szorgosan olvastam a könyveket - nah a költözés ezt is agyoncsapta - még sok könyvemet ki sem tudtam rakni, mert nincs elég könyvespolcom. Aztán ott van a koreai ... tanulok is meg nem is. A klasszikus értelembe tankönyv mellé most nincs időm leülni, de volt egy pár hét a költözés előtt, amikor online órákat hallgattam, most pedig leginkább a Dani- Apa párbeszédekből tanulok.
200 ezer feliratkozó Youtube-on
Nem igazán az én érdemem, de a családunk Youtube csatornája, amit a férjem 4 évvel ezelőtt indított - családi album céllal - mára elérte a 200 ezer feliratkozót. Hihetetlen kitartás és kreativitás szükséges ahhoz, hogy valaki az ötleteit meg tudja valósítani a Youtube-on. Bizonyára köztetek is akadnak páran, akik próbáltak, esetleg menedzselnek is egy saját csatornát ezen a platformon, és alátámasztják a véleményemet. Férjem az évek alatt kitapasztaltak és beletanult a videóvágásba és megszerettette a családunk mindennapjait a koreai nézőközönséggel. Azon kevesek közé tartoznuk, akiket a Magyarországon élő koreai közösség nagyrésze felismer az utcán, megszólít. Jó érzés, hogy a hazámat kicsit közelebb hozhatjuk a koreai emberek számára. Hálásak vagyunk, hogy ennyien figyelemmel követik a videóinkat, ezért úgy döntöttünk az ebből származó bevételünk egy jelentős részét adományba adjuk árva gyermekeket segítő szervezetnek, a koreai Zöldesernyő Gyermekalapítványnak.
Ha kíváncsiak vagytok a Youtube csatornánkra, akkor ajánlom figyelmetekbe a legutóbbi videónkat:
Hát röviden összefoglalva ez történt velünk az elmúlt fél évben. :-)
Köszönöm, hogy itt jártál és várlak vissza legközelebb is!
Orsi