Szokták mondani nem véletlen, hogy némely olvasvány az életünk egy bizonyos szakaszában talál meg minket. Azt hiszem ez történt velem is. Csupán egy másfél hónapja valami kapcsoló benyomódott nálam és hosszú-hosszú évek után ismét könyvet vettem a kezembe.
Könyvmolynak még nem nevezném magam, de ezen pár hét leforgása alatt több könyvet olvastam el mint az elmúlt 10 évben összesen. Tudom, ez elég szánalmas, de a jó hír, hogy sosincs késő elkezdeni valamit. Én így vagyok az olvasással.
Nagyon megörültem, amikor a sok-sok új könyv felfedezése közben megtaláltam a Pacsinkó-t, melyről fogalmam sem volt korábban. Kis kutatómunkával rájöttem, hogy ez a történet hamarosan sorozat formájában is feldolgozásra kerül - nem is olyan sokára, 2022 márciusában az Apple TV+-on. Ezért igyekeztem a könyvet minél előbb elolvasni és jelentem, sikerült!
Nem szoktam könyvajánlókat írni - nem is tudom hogy kell igazán - de annyira magával ragadott ez a történet, hogy úgy gondolom illik egyszer elolvasnia mindazoknak, akik érdeklődnek a koreai kultúra iránt.
Cselekményleírás következik!
A történet egy igen jelentős történelmi korszakban - a 20. századi japán megszállás idején játszódik. Központi szereplője egy lány, Szundzsa. Szundzsa gyermekkora irigylése méltó - a szülei imádják, mivel többszöri vetélés után Ő az egyetlen egészséges gyermek. Születési rendellenességgel (nyúlszájjal és dongalábbal) élő apja számára a gyermeke egyszerűen tökéletes. Szófogadó, dolgos gyermek, aki semmi esetre sem szeretne csorbát ejteni szülei nevén.
Szundzsa sorsa akkor pecsételődik meg, amikor naiv, fiatal lányként beleszeret egy jóvágású, jólöltözött, befolyásos kereskedő férfiba, aki éppen kétszer annyi idős mint Ő. Szundzsa elköveti élete legnagyobb baklövését. Bízva abban, hogy a férfi szándékai komolyak szüzességét is neki adja, rövidesen pedig teherbe esik. Csakhogy a férfinak - akit Hanszunak hívnak - családja van Japánban, felesége és három lánya. Szerencséjére vagy nem, egy keresztény pap oltalma alá veszi és hogy ne essen szégyenbe feleségeként Japánba viszi egy szép új élet reményében.
Véleményem a könyvről:
Azt gondoltam, végig Szundzsa lesz a történetünk központi karaktere, de rá kellett jönnöm, hogy ez a történet nem (csak) Róla szól, hanem az Ő családjáról - fiairól- unokáiról és mindenkiről, akik velük valamiképpen kapcsolatba kerültek. Sőt- valahol minden koreairól is szól ez a történet, akik a Korea annektálása során elhagyni kényszerültek hazájukat. Éppen emiatt a könyvben haladva egyre több nevet és összekötő szálát kell fejbentartani, amin magyar olvasóként nem sokat segít a sok japán illetve koreai főnév megjegyzése. Megismerkedünk különböző életutakkal, sanyarú, kilátástalan sorsokkal.
Érdekes olvasmány ez, a 21. században, amikor a koreai kultúra olyan vonzóvá vált világszerte. Manapság sokan áhítoznak arról, hogy a koreaiakhoz hasonló erényeket birtokoljanak - de ha csak egy évszázadot visszaugrunk az időbe, a könyv tökéletesen átadja azt az életérzést, amit ekkor a koreaiak elszenvedtek az őket kutyába se néző japánoktól. A szegénységből becsületesen csak kemény munkával, tanulással vagy eszes észjárással lehet kitörni. Ki így, ki úgy próbálkozik. Az a szenzációs a könyvben, hogy a különböző életutak mindegyikre mutatnak egy példát, de ha sikerül is leküzdeni a szegénységet, vajon boldog lehet-e egy hazáját vesztett koreai más országban?
Szundzsa és a történet női szereplői - így anyja és sógornője révén nagyon tiszta képet mutat a nők különösen nehéz helyzetéről is. A legjobb amit egy nő tehet, hogy jól házasodik és aztán jól viseli gondját urának. Férjeik nem engednék őket büszkeségből pénzkereső munkát végezni - különösen igaz ez Kiunghí-ra, a körülmények azonban nem hagynak más lehetőséget - a cél az életbenmaradás.
Aztán ott van nekünk egy piszkosul - még idős korában az éveket is meghazudtolva - helyes, eszes "rosszfiúnk" - akit bár minden becsületes férfi karakterünk alávaló gazfickónak tart, folyamatosan gondoskodik - mint egy jótevő - a háttérből. Egyszerűen nem tudtam nem kedvelni az ő karakterét, mert annyira titokzatos volt a kezdetektől fogva - hol felbukkant, hol eltűnt mint ahogy az igazi "rosszfiúk" szokták.
A történet címe - Pacsinkó - némi magyarázatot kívánt volna a könyvben. Gyakorlatilag egy szerencsjáték szalonról van szó - melynek oly könnyű a rabjává válni, mint az alkoholnak. Sokszor a kilátástalanság, a szerencsében bízó vak remény hajtja oda az embereket - és a tisztességes, átlag japán polgárok szemében ez egy piszkos, bűnös dolog. Nem is fogalakozik más Pacsinkó vezetéssel mint egy "rosszéletű" koreai.
A történet egészét tekintve én mégsem ezt a címet választottam volna - mert bár kétségtelenül óriási jelentősséggel bír a történet során - sokkal többről szól ez a könyv. Anya-gyermek kapcsolatról, arról, hogy mit képes egy anya megtenni háború idején, mennyi megaláztatást képes eltűrni, családi összefogásról, hűségről
Néhány észrevétel:
Ami nehézkessé tette számomra az olvasást, hogy az eredeti koreai helység és személy nevek, ételek nevei átírással szerepelnek a könyvben. Tudom, ez a könyv nem csak azoknak szól, akik tudnak hangeul-t olvasni, hanem sokkal szélesebb olvasóközönséghez. Nincs is ezzel gond - csupán hiányoltam egy "jegyzetek" részt a regény hátuljából, ahol összegyűjtve megtalálható a koreai eredeti név és a hozzá kapcsolt átírás. Ennek hiányában csak találgatni tudtam, hogy kinek a nevét ejtem helyesen. Példának okáért csak tippelni tudtam Kiunghí nevét milyen eredeti koreai névről írták át, és azt hogy is kellene eredetiben ejteni. Szó mi szó, engem zavart. Ugyancsak a "jegyzetek" részben kaphatott volna helyet - ha lett volna ilyen - a japán kifejezések magyar jelentése, mert a szövegben időről- időre felbukkanak ezek, és annak aki egyáltalán nem tud japánul (én!) sokat segített volna.
A regény fényét tovább emelhette volna egy térkép a könyv elején, ahol láthatjuk a történetben előkerülő helységek egymáshoz való távolságát - jó! jó! tudom.. megnézhetem egy térképen külön, nah de az nem biztos hogy épp mindig kéznél lenne. Ezen a térképen a főbb történelmi évszámokat is fel lehetetett volna tüntetni. DE mivel ez egy családtörténet, így ezek hiánya arra sarkall, hogy tovább olvassak a témában, és kitöltsem a történelmi ismeretem hézagjait.
Nekem az Alexandra 2020-as kiadása van meg, melyben jópár gépelési hibát kiszúrtam (többet a molyon is jeleztem - de volt amikor nem volt lehetőségem ott legépelni az adott sort. Ettől függetlenül élvezhető volt a megfogalmazás.
Összességében azt kell mondjam, kivételes szép történet - nem könnyű olvasmány és nem lehet gyorsan sem haladni vele. Ezt emésztgetni kell és biztos vagyok benne hogy később ismét újraolvasom, amikor kissé kiműveltem magam Korea 20. századi történelmét illetően.
Szívből ajánlom a könyv elolvasását Mindenkinek.
Köszönöm, hogy itt jártál. Várlak vissza legközelebb is.
Orsi