Amikor valaki tudomást szerez arról, hogy a férjem nem magyar hanem dél-koreai, akkor majdnem mindenki ugyan azt a kérdést teszi fel nekem, azt hogy - Hogyan ismerted meg? Én úgy gondolom, hogy bármilyen nemzetközi párról is legyen szó, a megismerkedés története mindig izgalmas, különleges, nem mindennapi.
Ez a bejegyzés egy kicsit nosztalgikus, meseszerű lesz, kicsit olyan koreai - drámás, úgyhogy popcornt elő.
Véletlenek nincsenek! Itt kezdődött...
17 éves voltam, amikor életemben először hallottam k-pop-ot. Sosem fogom elfelejteni. Nekem az SNSD- Genie számát dobta fel a youtube, amire kíváncsiságból kattintottam mert tetszett a borítóképen a sok egyforma, egyenruhás lány. Aztán többször is meghallgattam és furcsa felismerés támadt bennem - ez a nyelv pont úgy hangzik mint a gyerekkori halandzsa nyelvem. :P (Nem tudom nektek volt e ilyen?)
Aztán forró nyomon elkezdtem beleásni magam és több zenét is találtam. Nagyon nem kellett erőlködnöm mert egyszerűen rám ömlött egy csomó, jobbnál jobb muzsika. Ami tetszett benne hogy teljesen más a hangzása, hogy nagyon fülbemászó, egyszerű a dallama, hogy néha angolul is énekelnek benne - így még ha lövésem sincs arról hogy miről szól a szám, mégis valami kis sejtésem van.
Másrészt akkor (2007-ben) még gyakorlatilag szinte senki nem hallgatott kpop-ot, vagy maximum csak úgy ahogy én, hogy nem verte nagydobra. Tehát különlegesnek éreztem magam azáltal, hogy találtam valami újat, amit más nem hallgat és ráadásul nagyon tetszik. Azt tudni kell rólam, hogy mindig is nagyon szerettem a zenét, táncot, éneket. Ezt nevezhetjük az egyik hobbimnak is, zongorázni is tanultam 12 évig. A zene számomra nagyon sokat jelentett/ jelent.
Biztosan tudjátok, hogy a tinédzser korban milyen érzelmi hullámvasúton megy keresztül az ember lánya. Nekem ezek a zenék rengeteget segítettek amikor rossz passzban voltam, vagy éppen akkor amikor valaminek nagyon örültem. A lényeg... onnantól kezdve semmilyen más zenét nem hallgattam. Közben természetesen ezzel szinte egy időben adták az M1-en a dél-koreai történelmi sorozatot a Dae Jang Geum-öt (magyarul A Palota Ékköve) szinkronosan. A sorozaton keresztül egy olyan távoli, meseszerű világot ismertem meg ahol érdekes, szemet kápráztató ételek vannak, ahol a fiatalok tisztelik az időseket, ahol a reménytelen helyzetben sem adják fel. Kitartásra és tiszteletre nevelt a sorozat és sokat hozzátett a személyi fejlődésemhez. (Aki még nem nézte meg, mindenképpen ajánlom hogy tegye meg! :-)
Szeretnék koreaiakkal beszélgetni!
Közben elteltek évek, a koreai pop számok és sorozatok bejárták a hódító hadjáratukat, Magyarországon is végigsöpörve. Egyre többen posztolták a facebookon ezeket a zenéket, létrejöttek közösségek, csoportok ahol mindenki szíve egy távoli ismeretlen ország iránt dobogott. Én is csatlakoztam a csoportokba de sosem írtam, csak csendes megfigyelő voltam.
Az élet ide is - oda is sodort, de azok a kedves dallamok mindig kísértek, úgy mint 17 éves koromban. Aztán elérkeztem egy állomásra, amikor úgy döntöttem szeretnék többet tudni a kultúráról. Addig ez az igény nem merült fel.
Egy nemzetközi oldalon - az interpalson keresztül - próbáltam levelezőtársat találni. Akkor szembesültem azzal először, hogy a koreaiak angol nyelvtudása eléggé gyér.. mondhatni a Hello, How are you? - Fine Thanks- típusú beszélgetéseknél többre nem jutottam velük. Igazából az is gond volt, hogy bármennyire kedvesen is írtam, mindig csak azt a rajongó, kpop fanatikust látták bennem aki csak azért ír nekik mert koreaiak és nem azért mert az "embert" látná benne.
Aztán felhagytam azzal, hogy én valaha koreaiakkal beszéljek... letettem róla. Egy életre. Hogy kijussak Koreába, annak esélye egyenlő volt a nullával, ezért megállapodtam abban hogy megmarad olyan álomnak, ami csak egy csoda folytán válhat valóra.. addig meg maradnak helyette a sorozatok.
Akár itt vége is lehetne a sztorinak. Lehet sokan éppen ezen a ponton vagytok. Ez az a pont ahol gyakorlatilag te magad nem tudsz azért tenni semmit, hogy koreai kapcsolatokra tegyél szert. Ezért a további eseményekért a mai napig hálát adok, hogy részese lehetek.
Amikor a csoda kopogtat az ajtódon...
Nem sok idő telt el, 2015-ös évet írtuk akkor márciusban, amikor olyan influenzás lettem hogy ágyban kellett maradjak 1 hétig. Mondanom sem kell, a legkevésbé sem azon járt az agyam hogy én koreai barátot szeretnék! Facebookon kaptam egy ismerős jelölést egy koreai fiútól. Hmm... Furcsálltam. Én sosem jelölök be csak úgy valakit, és nem is fogadom el az idegenek jelölését. Visszajelölés helyett rákérdeztem hogy, ismer esetleg valahonnan? A válasz gyorsan jött. Nem ismer, de szeretne megismerni.... egy koreai-magyar csoportból keresett meg. Kiderült, hogy itt tartózkodik Magyarországon és magyar tanulásában szeretné valakinek a segítségét kérni, de tanfolyamra nem akar eljárni. Akkor annyira komolyan még nem akart magyarul megtanulni csak néhány kifejezést.
Elkezdtünk chatelni. Hamarosan már KakaoTalkon is. (A Kakaotalk a facebook Messengerhez hasonló koreai ingyen chatelős applikáció. Én sokkal jobban szeretem a Messengernél és már korábban letöltöttem a telefonomra. Igaz egy árva partnerem se volt.. hahahha).
Nyelvtanulás gyanánt a személyes találkozás kikerülhetetlen volt. Mondanom se kell mennyire izgultam... nem azért mert koreai. Azért mert évekig nem használtam az angolt. Féltem hogyan fogunk kommunikálni egymással? Ezért vittem magammal egy jegyzetfüzetet meg tollat. Hát ha más nem majd rajzolok! - gondoltam én.
Aztán a külsőm miatt is aggódtam... mivel a mércét a koreai drámákban látott csodaszép lányok jelentették. De azt szeretném hangsúlyozni, hogy mi nem randit beszéltünk meg. A fejembe egy percig sem fordult meg az hogy ettől a fiútól akarok valamit. Még akkor sem amikor találkoztunk.
A Nagy találkozás
Tudjátok van az a pillanat a filmekben, amikor a két főszereplő ott van egymás mellett néhány méterre. Az egyik látja a másikat de a másik nem látja őt. És akkor olyan súlyosan telnek a másodpercek, olyan mintha az időt megállítanák, és ezernyi gondolat végigszalad az ember agyán. Így történt velem is akkor. "Úristen Ő az..." Lányos zavaromban próbáltam erőt venni magamon. Lesz ami lesz odamegyek!
És amikor meglátott, egy érdekes döbbent mosolyt láttam az arcán. Talán a "Húh ez tényleg ő?" -höz tudnám hasonlítani. Később sokszor elmondta nekem hogy akkor, abban a pillanatban pontosan azt érezte hogy szerelmes lett. Első látásra.
Azon a napon hajnalig együtt voltunk. Bár féltem, hogyan fogok vele beszélgetni de gyakorlatilag egy szinten voltunk /vagyunk angolból, és olyan mintha egymás gondolatait is kitalálnánk. Egy - két szóból is értjük azt, amit a másik szeretne mondani, és ez rettentően megkönnyítette a kommunikációt. Borzasztóan jól éreztem magam vele, és titkon alig vártam a következő találkozót. De én akkor még nem voltam szerelmes.
Meghódított, ahogyan a drámákban
Emlékszem akkoriban a kollégáim minden reggel beszámolót kértek tőlem hogy "Na mi volt?". Úgy hallgattak, mintha csak egy sorozatot néznének. És valóban olyan dolgok történtek velem ami előtte soha és sokszor én sem hittem el. Persze szeretném hangsúlyozni, hogy nem lehet általánosítani, és nem minden koreai férfi olyan mint az én férjem. Az az igazság, hogy ő pont olyan ember, amilyen nagyon nagyon kevés van a világon. Tehát az általam leírt eset nem kitalált történet, de nem is mindennapi átlagos.
Emlékszem azt mondta nekem, hogy pontosan olyan vagyok neki mint az ideálja, olyan nő, akit szeretne maga mellé. Ő nem kéri hogy úgy szeressem őt... csak egy dolgot kér. Ha van időm, és van kedvem szóljak neki... találkozzunk.
Lányok! Ez volt az a pont ahol azt gondoltam: Azta, micsoda úriember!
Szabadidejében, amikor nem dolgozott velem találkozott. Azt szerettem meg benne, hogy az ő figyelmessége nem erőltetett dolog volt, a széket nem azért húzta ki nekem mert be akart vágódni, a mai napig megteszi minden kérés nélkül. A találkozások egyre gyakoribbak lettek. A legtöbb esetben sétálni mentünk és hosszasan beszélgettünk, mígnem rövidesen megkérdezte tőlem hogy : "Leszel a barátnőőőm?" :-) Előtte viccesen megjegyeztem neki, hogy majd akkor leszek a barátnője, ha magyarul kérdezi meg tőlem. (Tudom, tudom.. gonosz vagyok.. ) De ő megtette! Olyan váratlanul ért.. elsőnek kinevettem.
Aztán válaszoltam: - Nem...
Az a "nem" olyan váratlanul érte. És láttam rajta hogy azon gondolkodik "Vajon mit rontottam el?". Igen... valóban visszautasítottam, mert szerettem volna megismerni jobban. Én azt gondoltam hogy ez így természetes. De a koreaiaknál a "Nem" az végleg nem... az azt jelenti hogy itt a vége fuss el véle, soha többet nem találkozunk és nem keressük egymást. Ez azt jelenti hogy a fiú elbukott... hogy a lány nem akar róla hallani soha többet. De én nem így gondoltam!!
Sajnos ez csak akkor esett le nekem, amikor aznap este bezártam az ajtót magam után. - Jézusom... félreértette!!
Próbáltam elérni telefonon, de nem vette fel. Tudtam hogy a sejtésem beigazolódik. Ezt nagyon nehezen tudtam volna feldolgozni, ugyanis egy végtelenül jószívű, kedves, figyelmes, humoros és remek embernek ismertem meg. Olyannak amilyenről minden nő álmodik! Aki apró kedves szavakkal, apró dolgokkal tűzijátékot volt képes robbantani a fejemben, és elérni azt hogy pillangók repkedjenek a hasamban. Hogy mikor történt? Nem tudom, fokozatosan.. egyszerűen meghódított.
Leszel a feleségem?
Több oka is volt annak, hogy akkor este "nem"-et mondtam. Talán majd a későbbiekben egyszer erről is írni fogok. Végül is sikerült elmondanom neki, hogy miért mondtam akkor este "nem"-et és hogy természetesen szeretném tartani vele továbbra is a kapcsolatot. Nos ebből hamarosan az lett hogy a barátnője lettem... Aztán egy kicsivel több mint 1 év múlva már a menyasszonya. A lánykérés történetét majd máskor írom le ha érdekel benneteket :-)
Koreában már egyre gyakoribb, hogy a nők kérik férjül a párjukat. Ennek az az egyik oka hogy az egyik legfontosabb a pénz. A legtöbb nő olyan férjet akar, akinek van elég pénze ahhoz, hogy eltartsa, így a gazdag férfiak igen kelendők. Sok esetben viszont még mindig a szülők választják ki a megfelelő feleséget fiuknak. Főleg igaz ez akkor ha a szülők támogatták a fiuk taníttatását, pláne ha első szülött fiúról beszélünk. Persze mindig akadnak kivételek is, mint például az én férjem esete.
Jótanácsok a magyar lányoknak
A mi történetünk nem mintapélda azoknak a lányoknak akik a "Hogyan szerezzek koreai férjet?" receptet szeretnék elkészíteni. Azt hiszem ez egy olyan dolog amit mi nem tudunk befolyásolni. Rengeteg olyan tényező közrejátszott a mi esetünkben ami egyedi, és nem lehet általánosítani. Ha akkor régen nem csatlakozom abba a koreai - magyar csoportba.... ha a férjem akkor éppen nem böngészik a facebookon... A koreaiak ugyanis nagyon ritkán használják a facebookot. Az én férjem azóta hogy ott megtalált engem gyakorlatilag egyáltalán nem használja. Erre mondja ő azt hogy: Jó időben jó helyen!
Ahogy írtam is, nem lehet a koreai férfiakat sem egy kalap alá venni. Én úgy gondolom hogy nemzetiségtől függetlenül a férjem egy csodálatos ember és akkor is ugyan így szeretném hogy ha nem koreai hanem mondjuk vietnámi lenne.. de bármit mondhatnék. Mégis van néhány dolog amit érdemes szem előtt tartani ha koreai fiúkkal barátkoznál:
Az átmenetileg itt tanuló koreai diákok nagy része csak rövid kalandokat keres itt. Mivel itt távol vannak az otthonuktól, szeretnének mindent kipróbálni.. igen. Sajnos ez igaz. Ritkán azért akad kivétel is!Az egyre sűrűbben megszervezett k-pop party nem a megfelelő hely az ismerkedésre. Itt csak az előző pontban említett 1- éjszakás fiúkkal jöhetsz össze. Ők leginkább a blind-date, vagyis a vakrandi módszeréhez folyamodnak. Ahogy a férjem is, először interneten veszik fel egymással a kapcsolatot. Nem valószínű hogy az utcán le fognak szólítani. Ne azért akarj koreai fiút magadnak, mert a kpop énekesek helyesek. Ez egy rossz hozzáállás és messziről kiszagolják. Náluk nincs névnap, ezért valószínűleg nem fogsz ajándékot kapni a névnapodra. (Bár én az utóbbi évben már kaptam egy kis apróságot:-))Légy tisztelettudó, ha nem vagy biztos benne mely témákról nem illik beszélgetni, inkább légy érdeklődő hallgató.A telefonját valószínűleg mindig kéznél fogja tartani, még a randitokon is. Ez náluk természetes, főleg ha dolgozó ember. Tudom ez valószínűleg zavar majd téged, de ha valóban értékes a veled töltött idő, akkor azon lesz hogy minél kevesebbet kelljen elővennie.
Biztosan van még rengeteg dolog ami nem jut hirtelen eszembe. Ezért arra biztatlak benneteket hogy nyugodtan kérdezzetek. Csak abban az esetben nem fogok válaszolni amennyiben a kérdés túlságosan személyes dologra irányul.
Lehet néhányotokat elszomorít az, hogy igazából nem mi választjuk ki a férjünket, hanem ő választ ki minket. Mi pedig eldönthetjük hogy belemegyünk e a játékba? Egy nemzetközi kapcsolat esetén rengeteg mindenben türelmesnek és megértőnek kell lennetek egymással. Ez másként nem működik. Mindenképpen szeretném azonban elmondani nektek, hogy egyre többen keresnek meg engem olyan magyar lányok / nők akiknek koreai barátjuk, vőlegényük, férjük van. Úgyhogy nem reménytelen! :-)
Köszönöm hogy itt jártál, és várlak vissza legközelebb is!
Üdv:
Mrs Kim alias Orsi
2017.01.15.
Comments