Az első utam egyedül Budapestről - Münchenen át - Dél Koreába.
Ez volt az első alkalom, hogy egyedül kellett kiutazzak Dél -Koreába. Féltem. Izgultam. Nagyon! Ahogy közeledett az utazás napja úgy rándult görcsbe a gyomrom. Férjem már egy hónappal korábban elment, könnyes szemekkel búcsúztattam el, miközben akaratom ellenére olyan gondolatok motoszkáltak a fejemben hogy lehet most látom utoljára... és ha balesetet szenved? Nem is aludtam addig míg meg nem érkezett az üzenet tőle, hogy épségben megérkezett.
Szóval mindent átbeszéltük.. hogy majd hív nekem taxit ami kivisz a repülőtérre. És a Ferihegy nem egy olyan bonyolult repülőtér, ahol eltévedhetnék. És különben is magyar vagyok, van szám, tudok kérdezni. Valóban nem volt semmi gond. A gépemet megtaláltam és semmi gond nem volt. Münchenben szálltam át, a Lufthansával repültem.
Felettébb gyorsan megtaláltam a csatlakozásomhoz a kaput, és kb 1 órával az indulás előtt már a terminálban várakoztam. Körülöttem sok koreai szintén a gépre várva nyomkodta a telefonját. Tudtam, innen már nem rajtam múlik, hogy megérkezem e Koreába, csak a gépen.
A gépen ablak mellé kértük a jegyemet, de soha többet ilyet nem kérek. Egy 50 év körüli férfi mellé kaptam helyet, akivel az egész út alatt egy szót se szóltunk egymáshoz. Kifelé menet nem is néztem filmet, csak aludni próbáltam, és folyamatosan azon gondolkodtam hogy "Ügyes voltam! Megtaláltam a gépemet és a férjem kint vár rám. Már úton vagyok, és minden egyes órával közelebb hozzá." Aztán amikor hoztak enni,ettem. Amikor inni adtak ittam. De egy órás úton az ember lányának egy idő után igen csak szorítani kezd a hólyagja. Nem is tudom elképzelni hogy 2 évvel ezelőtt hogyan ültem végig a repülőutat úgy hogy egyszer sem mentem el a mosdóba?
Szóval ott ültem, mellettem a fickó bealudt. Ebédre valami nagyon érdekes krumplipüréhez hasonló, de mégis köszönőviszonyba se lévő valamit kaptunk. Ízre nem volt rossz,de az biztos hogy nem krumpli volt, és az is hogy a hasam egy óra múlva elkezdett tiltakozni ellene.
Akkor már nagyon fájt a hasam.. A mellettem ülő férfit próbáltam felkelteni, bökdösni hogy engedjen ki a mosdóba de reménytelennek tűnt a próbálkozás. Aztán amikor már a reggelit - a repülőn lévő utolsó étkezést - szervírozták, végre felkelt és kapva az alkalmon mentem is a mosdóba. Szerencsémre csak pár lépésre volt onnan ahol ültünk. A mosdók a repülő aljában "hasában" voltak egymás mellett kb 6 db. Belül elég tágas, mindegyikhez tartozott külön kézmosó és nagy tükör. A dolgom végeztével visszamentem, de nem sokkal éreztem magam jobban.
Az órámat néztem, olyan lassan telt az idő. Az utolsó fél órában a mellettem lévő férfi megszólított. Angolul beszélt. Azt kérdezte diák vagyok e? És hogy ösztöndíjjal megyek e Koreába? Mondtam hogy, nem.. én már dolgozó ember vagyok, és a férjemhez megyek ki, aki koreai. Látszott, hogy érdekli a téma és tovább folytatta. És honnan érkezem? Magyarországról?
Ő is járt már ott! És a gulyás és társai természetesen ismét beszédtéma lett. Érdekelte, hogy mit csinál a férjem Magyarországon? Hogy tud megélni itt? És hogy fogadták őt a szüleim?
Ő egyébként egy professzor, aki konferenciáról megy éppen haza. Haza felé mindig alszik, de amikor elhagyja a hazáját nem tud aludni, akkor mindig filmeket néz. Aztán leszálltunk... az ereszkedés alatt mindenki elhallgatott. Csak akkor szólt ismét hozzám mikor földet értünk Incheon-ban.
"Hála az égnek!" - mondta és elmosolyodott. "Igen!" - csatlakoztam, és nagy levegőt vettem. Végre itt vagyok!
A kifelé vezető út nem volt nehéz... csak követni a tömeget. Az első ellenőrző kapunál türelmesen kivárni a sort az idegen turisták sorában. Majd mikor sorra kerültem illedelmesen átadtam az útlevelem és vártam. A nő belelapozott. Majd felnézett és kérte hogy nézzek bele a kamerába, és ujjlenyomatot is kértek. Aztán a kollégájának szólt. Nem tudom mit, csak tippelek hogy azt mondta:
- Hé.. ő már járt itt tavaly is. Itt a bélyeg róla.
Talán nem túl gyakori hogy egy magyar lány évi 1x ellátogat hozzájuk, vagy csak éppen annak a hölgynek volt ez fura, minden esetre tovább mehettem.
Aztán elindultam megkeresni a bőröndömet. Nah az volt még egy gyomorgörcs. Megvan e? Ha megvan akkor mikor jön már? És ha jön, felismerem e? És ha igen, majd hogy emelem le azt a közel 20 kilós táskát?
Jó egy 20 percet vártam mikor felbukkant a táskám, viszonylag hamar, és sikerült is leküzdenem a szalagról. Aztán már csak a kijárat volt hátra.
El se akartam hinni, hogy véghezvittem ezt a számomra igen nagy dolgot. Életembe először utaztam el ilyen messzire az otthonomtól egyedül. Kiléptem a kapun, ahol sokan várták az érkezőket. Kerestem a szememmel a férjemet, sehol sem láttam.. Az nem lehet.. Itt kell lennie...
De nem volt.
Hát.. kicsit arrébb kell mennem itt nem ácsoroghatok az út közepén bambán. Csalódottan léptem félre, még mindig keresve őt. És már elindultak a gondolatok: most mihez kezdjek? Pénz sincs nálam, azt se tudom merre menjek?
Mikor hátulról meghallottam egy ismerős zenét. Megfordultam és ott volt. Pont ott, pont akkor amikor már a szívroham kerülgetett. És ahelyett, hogy a nyakába ugrottam volna, jól vállba vágtam.
- Hol voltál?
De nem vette zokon, hála istennek. :-)
Néhány jó tanácsok "első" utazóknak:
- Ha eldőlt az utazás dátuma, minél előbb foglalj helyet. Mi legutóbb a GotoGate-en keresztül vettünk jegyet elég jó áron. Legalább 2-3 hónappal előre gondolkodj. Update: A LOT-nak köszönhetően, most már közvetlen járattal is utazhatunk Koreába Budapestről. (2019.09.01.)
- Minimum 1 órával előbb érkezz a repülőtérre. A check-in- nél legutóbb én majdnem 20 percet vártam.
- Legyen egy kis hátizsákod, amit fel tudsz vinni a gépre. Az útleveled mindig legyen egy könnyen elérhető, de zárható helyen.
- Menj el pisilni mielőtt felszállsz a gépre. Ha Koreába utazol, akkor 1x biztosan át kell majd szállnod, az első repülőút rövidebb lesz, attól függően hol szállsz át átlagosan 2-3 óra.
- Előbb keresd meg az átszálláshoz a kapudat, utána menj el mosdóba. Mindig menj el mosdóba, amikor lehetőséged van rá!
- Folyton kövesd figyelemmel a táblákat amiken írják a gépek indulását, mert előfordulhat hogy változik a kapud száma.
- A legtöbb helyen beszélnek angolul, ezért ha eddig nem beszéltél angolul, akkor tornázd fel a nyelvtudásod.
Köszönöm, hogy elolvastad és várlak vissza legközelebb is!
Üdv:
Mrs Kim alias Orsi
Comentarios