Ebben a bejegyzésben egy kevésbé vidám témáról írok - és nem is Koreáról.
Már több mint 2 éve élünk a koronavírus árnyékában. Talán a szerencsés múlt, de mindezidáig elkerült bennünket ez a kórság - pedig megjártuk Dél-Koreát kétszer is. Nagyon meg voltam ijedve, amikor kiderült a terhességem. Hogyan fogom végigcsinálni a 9 hónapot úgy, hogy ne kapjam el? Utólag is nagyon hálás vagyok az Égnek, hogy problémamentes terhességből végül egészségesen érkezett meg hozzánk Hanna baba.
Úgy érzetem, együtt legyőzhetetlenek vagyunk. Már mindenki krákogott, meg "döglődött" körülöttünk, de mi még akkor is stabilan álltuk a sarat. Aztán amint megszületett, én sikeresen megfáztam. Nem egyszerű megfázás volt, de nem is korona. Akkor még nem.
Dani fiam aktívan óvodába jár, és január közepén napi szinten érkezett e-mailben az értesítő az Óvodából az újabb-és újabb fertőzéses esetekről. Emiatt úgy döntöttünk, nem visszük be egy ideig. Csakhogy a döntést későn hoztuk meg - Dani addigra már láthatatlanul hordozója volt a vírusnak és megkínált vele Bennünket is.
Ő maga egy egy napos hőemelkedés után teljesen jól volt. Sem fáradtságot, sem fájdalmat nem érzékelt. Néhány napra rá azonban én nagyon legyengültem, és a lázam is felszökött. Éjszakára már a "halálomon" voltam. Rázott a hideg és iszonyatos végtagfájdalmam volt mindkét lábamban. Nehézlégzést nem tapasztaltam, de az egész testem lángolt.
Nem csupán gyanakodtam, tudam hogy ez valószínűleg a korona.
Másnap elvégeztem egy patikában beszerezhető gyorstesztet. Többet is vásároltam, hogy Danit és Apát is le tudjuk tesztelni. Az én tesztem, amit orrból vett mintával csináltam azonnal pozitivitást mutatott. A másik gyorstesztet úgy csúfolják hogy - nyalókás teszt - mivel ehhez a mintát a szájüregből kell venni. Daninak ezt a gyorstesztet végeztük el - negatív lett. Csakhogy ugyan ez a fajta teszt nálam is negatív eredményt hozott ki - vagyis a megbízhatósága erősen megkérdőjelezhető. Férjem - orrból - negatív eredményt produkált.
A második napon is még lázas voltam - erre Panadolt szedtem (napi 3 db ot), hiszen Hannát is aktívan szoptatom még. Bár az első éjszaka annyira rosszul éreztem magam, hogy órákon keresztül nem szoptatattam. Hajnalban a hidegrázás mellett arra ébredtem, hogy elöntött a tej, és gyakorlatilag csavarni lehet a tejet a hálóingemből.
Soha hasonló helyzetben nem voltam még - nem tudtam, hogy lehet-e lázasan szoptatni, péláne ha ne adj isten ez tényleg korona, akkor úgy szoptathatok-e?
Hajnalban kezdtem el kiguglizni, hogy mi az álláspont erről és ahány oldalt találtam, mindenhol azt írták - szoptatni lehet, sőt kell is! A vírus elleni antitestek ugyanis megjelennek az anyatejben - ezáltal védelmet biztosítva a babának. Másfelől, akárhogy is de a tejet le kell szívni, mert begyulladhat a mellem tőle.
Így hát odaguggoltam Hanna fölé hajnalban és vártam hogy megébredjen, hogy végre szoptathassak - akármilyen betegnek is éreztem akkor magam.
Másnap napközben azonban Hanna is belázasodott - kedvtelen volt, aluszékony. Szinte borítékolható volt, hogy elkapja tőlem a koronát - akkor is ha maszkot húztam. Akkor még a lázon kívül nála más tünet nem jelentkezett - az este is csendben eltelt. De amikor a következő reggelen még mindig 38 fokot mértem nála, felhívtam az ügyeletet.
Ott azonnal a Heim Pál Gyermekkórházba irányítottak és azt mondták, csomagoljak, mert valószínűleg az estét bent fogjuk tölteni. Könnyekkel küszködve tettem le a telefont és kezdtem el pakolni, de közben Hanna láza lement és teljes nyugalomban szunyókált. Így hát úgy döntöttünk még várunk egy picit. Estére azonban ismét felment a láza, immár 38,4-re amit lázcsillapító kúp sem hozott le. Lehet azon vitatkozni, hogy meddig érdemes várni? Hogy nem kellett volna mindjárt az első este a kórházba rohanni? Akkor, abban a helyzetben szülőként az ember még saját magával is vívódik - de én éreztem, hogy ezzel egy percet sem szabad tovább várni. A reggel pakolásra elővett csomagomba még behajigáltam néhány dolgot és kocsiba ültünk. Este érkeztünk meg a Heim Pál-ba - soha azelőtt (hála Égnek) nem jártam még a Kórházban. Minden erőmet próbáltam összeszedni, hogy ne remegő hangon adjam elő érkezésünk miértjét.
A pultban felvették Hanna adatait, és máris kísértek a covidosok részére elkülönített vizsgálóba. A vizsgálóban kettem voltak előttünk - egy pár hónapos és egy kb 1 éves baba az anyukájukkal. Hanna édesen aludt a hordozóban, amikor két védelmi ruhás fiatal asszisztens lépett mellém. Elvégezték a gyorstesztet Hannánál (pozitív lett), majd vizelet és vér mintákat vettek Tőle. Szegény kicsi Kincsem. Anya szíve összeszorult, amikor azt a hatalmas branült beszúrták a kis kacsójába. És szegény csak sírt... sírt. A doktornőre elég sokat kellett várni. Karomba fogtam Hannát és leültem a kisszékre a doktornő mellé, aki nagyon részletesen kikérdezett a körülményekről. Mit, hogyan tapasztaltam?
Közben még egy fiúcska érkezett a vizsgálóba, aki - szegényke - éppen kidobta a taccsot.
Ennek ellenére a doktornő nem sietett sehova - nagyon részletesen vizsgálta meg Hannát - elől-hátul hosszasan hallgatta a tüdejét, megtapogatta a hasát, lázat mért.
Közel fél órás vizsgálódás után ismét maga mellé ültetett. A monitoron látszódó táblázatban Hanna neve mellett az állapot pirossal írva : "Kritikus" Mivel ilyen picike még - kezdte a doktornő - muszáj, hogy felvegyük az osztályra. Elmondom hogyan tud átmenni a fekvőbeteg épületébe...
És elmondta. De én ködösen tekintettem rá. Ismét elmondta, de láthatólag sokk alatt voltam, mert nem fogtam fel. Lerajzoljam? - kérdezte kedvesen - Igen, kérem!
Aztán kezemben a mini térképpel elindultam a másik épületbe. Közben a váróban gyorsan felhívtam a Férjem, aki a kocsiban várt Danival - szegény már vagy másfél órája.
A fekvőbeteg részen már vártak minket. Szép, modern, minden igényt kielégítő szobába vezettek Hannával, közben pedig oda meg vissza volt az összes nővérke Hannát látva. Éppen csak lepakoltunk, már érkezett is az ügyeletes orvos, hogy megvizsgálja Hannát. Egy kevés infuziót rendelt el Hannának, de csak a biztonság kedvéért - mert említettem, hogy aznap alig evett, inkább csak aludt.
Emellett egy gépre is rákötötték Hannát - bocsánat hogy szakmailag ezekkel a fogalmakkal nem vagyok tisztában - ami a pulzusát mutatta. Ezt a kis talpához erősítették.
A labor eredmények is befutottak - villámgyorsan. A doktornő megnyugtatott, hogy az eredmények rendben vannak - a fertőzés lefolyása az amit látni csupán. Hanna láza is lement közben. Bent aludtunk. Az ágy kényelmes volt, mégsem aludtam semmit. Csak próbáltam lenyugodni végre.. jó helyen vagyunk, jó kezekben vagyunk. Hanna meg fog gyógyulni.
Másnap reggeli-ebéd-vacsorát kaptam. Időben érkezett, és finom volt! Takarítónő napi 2x érkezett a szobánkba és vitte el a szemetet. A nővérek gombnyomásra érkeztek. Kaptam egy folyadékbeviteli lapot amin a következőket kellett vezetnem: Szopizás előtti súly, szopizás utáni súly, hőmérséklet, vizelet, széklet, hányás volt-e? Ezt a táblázatot egész nap töltenem kellett - nem vol egyszerű szegény Hannát pelenkázni, mérni, amikor ilyen "vezetékek" lógtak ki belőle. Ami aggasztott, hogy a szokásosnál is többet bukott - nagyon sok tej jött vissza belőle - minden ruhcskája, amit bekészítettem merő tej lett. Ahogy rápillantottam a törékeny kis picikémre folyton könnybe lábadt a szemem.
Összesen két éjszakát aludtunk bent - ezalatt folyamatosan szívták Hanna orrát. Este kaptuk meg a zárójelentését, és az utolsó pillatanban vették ki a branült is a kezéből. Minden másodperc olyan súlyosan telt... mintha sose lenne vége. Annak ellenére hogy nagyon jó ellátásban volt részünk, már vágytam haza. Egyszer sem éreztették velünk, hogy valami halálos kórokozó hordozói vagyunk.
Hanna köhögése felfokozódott a 4. napra - ez még egy darabig velünk marad. Szívjuk az orrát és orrspray, orrcsepp, inhalátor is van itthon. De Hanna legyőzte ezt a vírust, gyakorlatilag bármi féle fájdalomcsillapítás nélkül . Biztos vagyok benne, az hogy életének ezen korai szakaszán átesett egy ilyen komoly vírusfertőzésen nagyon megedzette az immunrendszerét. Pont olyan, mint én voltam - néhány hetes koromban bárányhimlős lettem a Bátyám által. Kívánom, hogy ezáltal minden csúnya betegség messziről elkerülje Őt.
Ezúton is hálásan köszönjük a rengeteg aggódó üzenetet, amit kaptunk. Nagyon jól esik, hogy ilyen sokan gondoltatok Ránk!
Köszönöm, hogy elolvastad. Várlak vissza legközelebb is a blogra!
Üdvözlettel:
Orsi